Túlélős Tábor

Főoldal Eseménytár Táborok Kurzusok Könyvek Egyéb Témák


Indián Druida Túlélős


Túlélő táborhoz elvileg nem kell semmi.

A felkészült taikis uralja a testét, ezért elalszik a puszta földön, és nincs szüksége élelemre.
Minden energiáját a szellemi erőkre tudja ezáltal fordítani, vagyis eggyé válik a természettel.
A kellékek, gyakorlatok csak lehetőségeket mutatnak, hogyan lehet extrém körülmények közt is létezni,
 vagyis a jót látni mindenben, és szenvedés nélkül megélni a természetességet.
Önmagunk képességének feltárása, és a harci gyakorlatok által magabiztosság, helyzetfelismerő képesség,
 kreativitás emelése, félelem törlése ami segít a jellem erősítésben.
egy táltos kurzus megélése már feltételezi az első kör elvégzését, és gyakorlati tapasztalásokat,
 mert enélkül csak üres előadás marad, és érthetetlen módszerek másolása. annyit ér mint egy amerikai sámán
 előadását végig hallgatni, aki azt sem tudja hogy a sámán név, egy rossz fordítás eredménye, és csak Szibériában használatos, nem az indiánoknál. 
 sajnos taikisok, sem ismerik ezt fel, hiszen nem gyakorolják az elemzést sem, ezért mindent elhisznek.

Túlélő és tábori eszközök

Ami mindenképpen legyen nálad:

Élelem 2 – 3 napra : Ne akarj lakomázni, épp csak a legfontosabb tápanyagokat számold össze amire szükséged lehet. Legalább egy nagy konzerved legyen, hogy egy főétkezést mindenképpen meg tudj csinálni. Ne hozz olyan ételeket, amiket elő kell készíteni, hűtőben kéne tárolni, tejtartalmúak, vagy vágott gyümölcsöt, zöldséget tartalmaznak, mert ezek a melegben gyorsan romlanak. Érdemes csomagolnod csokoládét, szőlő cukrot, puffasztott rizst esetleg, meg ami még a fantáziádba és a zsákodba bele fér. Kulacs a tábor témájához illő öltözék, vagy terepruha: Nem muszáj terep színűnek lennie, de legalább legyen tábori, mivel a természetbe olvadás lesz a lényeg, hogy ne kelts feltűnést, hanem épp ellenkezőleg, be tudj olvadni… hálózsák, kényelmes cipő elemlámpa, fejlámpa esetleg, bicska, kés, tűzgyújtó zsineg 2 zokni legalább, váltás alsó ruha, meg legalább minden napra tiszta póló. airsoft fegyver, maszk vagy szemüveg íj, nyílvesszők, dobófegyverek

Ami jó ha van, de meg lehet nélküle csinálni egy ilyen kalandot:

Szúnyog-kullancs riasztó, Konzerv melegítő Sátorlap elsősegély készlet (Legalább pár sebtapasz), tisztálkodó felszerelés (Ne tusfürdővel, hanem szappannal) varró készlet, sapka, fejkendő, kis balta, minifűrész, A szellemharcosnak nincs szüksége élelemszerzésre, vagy fedezék készítésére, de mostani akcióban szükség lett a képességeire. Fegyveres tudását kamatoztatva mentési akcióban vesznek részt, és a kimentett családoknak, gyerekeknek élelmet kel szerezni, tűzet rakni, és fedezéket készíteni. Ezért az első tábor katonai, védelmi jellegű, míg a következő már a természet egységét helyezi előtérbe az indián sámán testvérekkel, és szellemi segítőkkel, állatokkal, növényekkel.

Itt a testi szükségletek már helye nincs.